Népszámlálás 2011.

Meg vagyunk számlálva. Mindenki számít. Kellünk a Központi Statisztikai Hivatalnak, mint egy falat kenyér; abból is a sületlenebb fajta, hogy tudjanak min rágódni. Kimutatnak majd mindenféle összefüggéseket, hogy aki nagyobb lakásban lakik, az hol dolgozik, meg az értelmiségiek milyen messze laknak a munkahelyüktől… na és hogy miként is fest most egy átlag magyar családszerkezet – már ha lenne ilyen egyáltalán. Én is rágódtam egy kicsit és egészen más eredményre jutottam a szép zöld kérdőívet illetően, mint hogy mennyien is vagyunk mi magyarok tulajdonképpen.
Nem szeretem a felesleges és túl sok kérdést. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de ez a népszámlálás dolog az indokolatlanul rengeteg és látszólag logikátlan kérdésekkel… szóval vitatható, na maradjunk ennyiben. Először is az anonimitás. Hát azt már ne próbálja nekem senki bemesélni – még egy jól felépített propagandafilm se – hogy a kódszámozott névnélküliség olyan biztonságos, mint egy kirakati babát csírátlanított óvszerben dugni egy steril kórházi ágyon kint a világűrben! Mert a lakáskérdőív második rubrikája a lakcím – és hát akkor egy lakcímnyilvántartással összevetve máris nagy találati pontossággal behatárolható, hogy ki(k) a kitöltő(k). Pláne, ha a kódot is hozzárendeljük a lakáshoz… és akkor már áll a dolog, hogy meg tudjuk bírságolni a feledékeny és / vagy rebellis honfitársakat, akik elfeledkeznek ill. elhanyagolják eme fontos állampolgári kötelességüket. Anonimitás esetén ugyebár ez teljességgel lehetetlen. Hát már ugyan honnan tudná a KSH, hogy pontosan ki nem töltötte ki a kérdőívet!?
Különben is, minden rendes honpolgár rendelkezik valamilyen személyi okmánnyal (igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, útlevél, – legrosszabb esetben – halotti anyakönyvi kivonat stb.) a Földhivatal tulajdoni lapjairól nem is beszélve. Tehát ha valahol, hát a Belügyminisztériumban aztán tényleg tudni illene, hogy hányadán is állunk népszaporulatilag!
A lakásra és a lakókra vonatkozó adatok pedig megint megint csak nem statisztikai jellegűek. Nem mondom, azt is lehet belőle fabrikálni, de a kérdések mögött az is ott van, hogy a válaszokból könnyedén kisakkozható, hogy mekkora lábon is élünk manapság – ergo mit és hogyan lehet még megadóztatni! És érthetünk ez alatt bármit; a bejelentés (és adózás) nélküli albérletekkel az élen. Mert az már végképp fanatikus és elvetemült főbérlő, aki azt a pár négyzetméterért csöngető, minimálbéren bejelentett melóst is bejelenti a saját minimál nyugdíja mellé, hogy szép országunk még szebb vízfejét táplálja erősen inflálódó adóforintocskákkal. Száradjon le bármelyik szemölcsöm, ha ez nincs benne a pakliban! (biztosra megyek, a fejemre vagy farkamra nem fogadok, mert még valaki fennhangon elkezdi bizonygatni, hogy nagyon-nagyon rosszul látom én ezeket a dolgokat, hehe)
Még el sem érünk a II. fejezetig, máris belemenősen a lakásnagyságnál, szobaszámnál és felszereltségnél tartunk, számot adva arról is, hogy mivel és mit fűtünk. Biztos ami biztos, a háztartások számát is meg kell jelölni, ami (nálam) nem annyira tartozik a kiművelt emberfők megszámlálásának szükséges és elengedhetetlen paraméterei közé. Aztán udvarias érdeklődésre beírjuk az átmenetileg vagy tartósan külföldön tartózkodók és hazalátogatók számát is – bár feltámadáspárti, keresztény hitvilág közelében nevelkedett racionalista keresztényként a Schafhausenben eltemetett üknagymama ez esetben ideiglenesen tartózkodik a 93030 négyzetkilométeren kívül, ugyanis a közelgő végítéletkor minden bizonnyal hazatér majd a honi családi fészekbe.
A két oldalas kérdőív ugyanilyen terjedelmű útmutatóval ellátott; a NAV és a KSH közötti párhuzam finoman szólva határozottan érzékelhető. Kis hazánkban akkor és azok magyaráznak el kimerítő részletességgel, akik és amikor újabb forintokat akarnak kihúzni toldozott-foldozott zsebünkből. Nem hibáztatok senkit, ezt diktálja az érdekük. Megjegyzem, némi érdekellentét húzódik köztük és köztem; a fizikából közismert hatás-ellenhatás – Newton se volt hülye, ez volt tőle a harmadik – törvénye pedig nem az a fajta, amit kétharmados többséggel újra lehetne tárgyalni a Parlamentben. Szabad értelmezésben tehát amekkora elánnal dolgoznak odafent a megkopasztásomon, jómagam ugyanakkora hangsúlyt fektetek a munkával szerzett forintjaim megtartásához. üröm az örömben, hogy akik lopják a pénz, ugyanígy cselekszenek…
Na, de ennek már végképp semmi köze a népszámláláshoz – a személyi lapot még ki se töltöttem! Azonosítót – milyen finom ellentmondása ez a kifejezés az anonimitásnak! – természetesen át kell másolni ide is… oké, ez biztos csak és kizárólag az egymáshoz kapcsolhatóság miatt kell és sehova máshova… nyugtatom magam. Szerencsére nem vagyok egy ideges típus; de azért alkalmasint megcsinálok egy személyiség tesztet, hogy mennyire vagyok rá hajlamos. Az ördög nem alszik. Legalábbis nem akárkivel. Háhá, demográfia, hetes kérdés – mondtam én, hogy rossz világ jön a jóhiszemű és naiv albérletesekre!

7. Van a lakáskérdőíven szereplő címen kívül máshol is lakcíme?
8. Melyik lakcímén él életvitelszerűen?

Helyben vagyunk. A családi állapot és a házassági évforduló időpontja ehhez képest kismiska, bár a szorgos, ám családjával kevésbé törődő bumfordiaknak komoly fejtörést okozhat, hogy mikor is kéne virágot vinni élete türelmes és roppant megértő párjának, hogy megünnepeljék a számára sokkal nagyobb jelentőséggel bíró esemény valahanyadik fordulónapját. Az iskolázottság és nyelvismeret fejezet szinte felüdülés és gyerekjáték, akinek legalább egy technikumhoz volt valaha szerencséje, annak a szociológia eme perifériájának fuvallata jótékonyan símogatja majd az orcáját. Ah, boldog diákévek! De hát anno az se tetszett… mindig jobbat várunk, oszt’ a szarabb jön…
Béke, testvér! De mi köze egy népszámlálásnak ahhoz, hogy kinek van, avagy nincs alkalmazottja!? Hát a szerencsétlen valahol majd kitölti a saját kérdőívét, amire majd szépen ráírja, hogy ő biz’ nem nagyfőnök, hanem beosztott. Kíváncsi lennék, hogy a magukat beosztottnak vallók létszáma köszönő viszonyban áll-e a magukat foglalkoztatónak bevalló által szolgáltatott adatokkal és a közszférában foglalkoztatottak összegével. Gyanús, hogy nem. Vajon miért? A munkáltatót vagy vállalkozást persze szintén meg kell nevezni, szóval vannak itt lebukást elősegítő elemek szép számmal beépítve, csak figyelni kell.
A nem kötelező adatszolgáltatásnak azért csak szenteltek egy oldalt, hogy aki nagyon belejött az ikszelésbe, annak se okozzanak csalódást. Pedig vannak ám ebben a részben is figyelemre méltó kérdések, csak a tartósan betegekről és fogyatékosokról már nem sok bőrt lehet lehúzni – hát nem is annyira érdekesek. Ha válaszonak, hát jó… ha meg nem, hát az se érdekes. Az egészségügyben úgysincs pénz, jobb is, ha dacból üresen hagynak mindent, jobb is, ha nem marad nyoma annak, mennyien is vannak pontosan. Kit érdekel!? A dolgozó réteg, aki él, lakik, utazik és költ, az igen, az sokkal érdekesebb! Mit és hányan tartanak fenn, mivel és hová járnak jövedelmet szerezni? Milyen munkakörben dolgoznak és mekkora kecóban laknak? Hát nem sokkal érdekesebb ez? Jaj, hát dehogynem!
A kitöltés meg ugye állampolgári kötelességem, ötvenezret hazardírozok, ha nem teljesítem az adatszolgáltatást! Nagy Testvér pedig beazonosít, hogy se interneten, se papíron nem vallottam, szóval akár elő is állíthat. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha a minden földi jóval (értem ez alatt a kiadott igazolványokat és egyéb, azonosításra alkalmas iratokat) nem rendelkező – netán külföldi – állampolgárok hogyan fogják szolgálni a magyar hon gazdasági és intellektuális felemelkedését, mert arra bizony egy minimálbért fel mernék tenni, hogy semmiféle ilyen pakkot nem fognak kitölteni se most, se a távoli jövőben! És akkor még vannak olyan naivák, akik netes fórumon megkérdezik, hogy lesz-e valami szankció, ha férjeura iskolai végzettségét nem megfelelően töltötte ki?
Ó, jaj, ha ez lenne a legnagyobb probléma…