3,25 kg – ennyi voltam, amikor megláttam a napvilágot. Mint egy közepes ponty, amiből már kijön egy jóféle halászlé. Persze minden viszonyítás kérdése… mint ez a három és negyed kiló… ami a Holdon például sokkal kevesebb lett volna. Csakhogy a Holdon (egyenlőre) nem szül(et)nek emberek.
Na ezt a tömeget én az idők folyamán a harmadik hatványára emeltem, hogy ne vigyen el a szél; az eredményt pedig megdupláztam, hogy annyi legyek, mint amennyi most is vagyok.

Már ebből is látható, hogy nem vagyok egyszerű figura. A barátaim tudnának mesélni én meg nem is palástolom szörnyen összetett, ugyanakkor végtelenül egyszerűen megfejthető mivoltomat. Ha jó figyelsz, remekül eligazodhatsz rajtam. Van, hogy nem mondom ki amit gondolok, de akkor is az arcomra írom… ha a szemembe nézel, mindent láthatsz.
Utálom a képmutatást és imádom a lecsót. Meg a pacalpörköltet. Ha értelmesen szólsz, nagyon tudlak hallgatni. Csak akkor kérd a véleményem, ha tényleg érdekel és nem félsz hallani azt, amiről a lelked mélyén tudod, hogy úgy van – csak nem mered kimondani. mert magamon is utálom a képmutatást.
Kos vagyok, a lehetetlent nem ismerem – ha nem megy, újra nekifutok. Soha semmit nem adok fel… legfeljebb belátom, ha túl magasra tettem a lécet. Estem már pofára, tudom milyen lenn a porban, de amíg az EKG-m ki nem simul, mindig újra kezdem.

Hát láss olyannak, amilyen valóban vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed csak a részt látta bennem, és a jóban, mely részem, ismerni vélt engemet. Álmoddal mértél; én az álmodónak mit mondhatok? Ne légy a börtönöm! Csalódtál, de ne tarts engemet csalónak, amiért álmaidhoz nincs közöm…

Na és van itt még egy dolog, amivel már magam is nemegyszer szembesültem és nagyon nem értettem, hogy a dolgok miért történnek olyan logikátlanul – ami egyrészt nagyon nem volt kedvemre való, másrészt bosszantott, hogy nem értem a miértjét… Aztán egyszer szembejött egy gondolat, ami segített felfogni és helyes mederbe terelni a szeretethez való viszonyomat. Nem részletezem és magyarázom; olvasd el és közben figyelj “befelé”, hagyd hogy rád rohanjanak az emlékeid… és meg fogod érteni.

“Hogy valaki szeret-e engem vagy nem, azt csak én tudom megmondani. Mert a másik mondhatná, hogy nagyon szeret engem, de ha nekem teher – akkor nem szeret. Vagy ha engem úgy szeret, ahogy gondolja, hogy engem szeretni kell és nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy engem szeressenek, akkor nem szeret. Tehát engem meg kell ismernie annak, aki engem szeretni akar. És nekem meg kell ismernem azt, akit én szeretni akarok.” (Feldmár András)

Hát ennyire egyszerű… lenne. Szóval ennyire bonyolult.
Néha fájdalmas igazság ez, de az élet tényleg így működik.
És rá kellett jönnöm, hogy én is.